Mechanikai elridegedési vizsgálat hidrogénben (ASTM F519)

A nem védett felületű anyagok a környező közeg, elsősorban a levegő oxigénje és nedvességtartalma, a bennelevő szennyeződések, mint a különböző gázok, füst, korom, por hatására hosszú idejű üzemelés alatt tönkremennek. A korrózió világszerte nagy károkat okoz az iparban és a gazdaság minden területén. Ezen károk csökkentésére, haszontárgyaink védelmére különböző eljárások fejlődtek ki, amelyeket összefoglaló néven felületvédelemnek nevezünk.

A vas- és acélkorrózió egyik legtöbb – és gyakran katasztrófikus – károsodást okozó fajtája a rideg törékenység, másnéven hidrogén-elridegedés. Az általában töréshez vezető folyamat a hidrogén gáznak a fémbe való diffundálása révén következik be azokon a pontokon, ahol a fémben feszültségek lépnek fel. A probléma jellemzően akkor lép fel, amikor az alkatrész igénybevételnek van kitéve. Ilyenkor ezek az alkatrészek minden figyelmeztető előjel nélkül hirtelen elpattanhatnak.

A vizsgálat során a próbatestet, törési feszültségének 75%-ával terhelik, meghatározott idejig. A terhelési idő a próbatest anyagától, alakjától, elő- és utókezelésétől függ (tipikusan 24 és 200 óra között változik). A mechanikai elridegedés vizsgálatokhoz, általában négy azonos próbatestet egyidejű terhelése szükséges. Ha a szabványban meghatározott időtartam alatt egyik próbatest sem mutat károsodást, az anyag felületvédeleme megfelelő minőségű. Amennyiben egy próbatest eltörik, a szabvány a vizsgálat folytatását írja elő, emelt - 90%-os törési feszültséggel való terhelés mellett.

Kúszás-vizsgálati berendezéseink (M3, C és D modellek) speciálisan a hosszú idejű terheléses vizsgálatokra lettek kifejlesztve. Kapacitástartomány tekintetében széles skála áll rendelkezésre, egészen 5 kN - 10 kN (12,000 - 20,000 lb) terhelésig. Vizsgálati rendszereink erőkaros kialakítása ergonómikus megoldást biztosít a megfelelő nagyságú, pontos és hosszú idejű terheléses mechanikai vizsgálatok szabványszerű elvégzéséhez. Nagykeménységű feszültségrudak és menetes befogófejek használatával, az ASTM F519 szabványban foglalt valamennyi vizsgálati eljárás lefolytatható. Az automatikus ki-be kapcsolás funkciónak köszönhetően, a gép az előre beprogramozott időben megszakítja a terhelési folyamatot. Ez biztosítja egyrészt a mérési eredmények hitelességét, másrészt nagyobb szabadságot ad a kezelő számára is.


A megoldással kapcsolatban

Related Standards: ASTM F519
Minta típusa: Threaded
Materials: Metals
Teszt típusa: Creep/Stress Relaxation
Üzleti szektor: Academic | Aerospace and Suppliers | Consumer/Industrial Products | Automotive/Truck/Rail/Shipbuilding
You are viewing a static image in place of an informative flash animation. Please download Adobe® Flash Player and refresh this page to view the animation.
Érdekli ez a megoldás?
Lépjen velünk kapcsolatba

Kapcsolódó irodalom

Metals Testing Solutions Brochure   Metals Testing Solutions Brochure

Laborjaink

Az Instron alkalmazás laborok mind kutatási, mind fejlesztési célokra használhatók, valamint ügyfélminták tesztelésére is, mely által kiválasztható a megfelelő berendezés
Lépjen kapcsolatba alkalmazás-szakértőnkkel, hogy megtalálja az Ön számára legjobb megoldást! Lépjen kapcsolatba velünk