Tartók, gerendák egyszerű hajlító terhelésének, kitett anyagok vizsgálata. Bizonyos anyagoknál keresztirányú tartóvizsgálatnak is nevezik. A próbadarabot egyszerű tartóként két élre fektetik, majd pontosan középen terhelést adnak rá. A maximális szálfeszültséget és a maximális igénybevételt a terhelés növekményeiből számítják ki. Az eredmények a feszültség-alakváltozás görbén kerülnek megjelenítésre, ahol a meghibásodásnál mérhető maximális szálfeszültség a hajlítószilárdság. Azoknál az anyagoknál, melyek nem repednek meg, hajlítási folyáshatárról beszélünk. A standard vizsgálati eljárások a következőkben vannak megadva: ASTM D-790 (műanyagok) és ASTM C-674 (kerámiák). ASTM D-797 (elasztomerek), ASTM A-438 (öntottvas) és ASTM D-86 (üveg).
Miért végezzünk hajlító próbát?
A hajlítóvizsgálat húzási feszültséget kelt a próbadarab külső szélén, és nyomást a belső szélén. Ettől a középvonalban nyírási feszültség ébred. Ahhoz, hogy az elsődleges meghibásodás húzási vagy nyomási feszültség miatt keletkezzen, a nyírást minimálisra kell csökkenteni. Ehhez szabályozni kell az hossz és mélység (Span/depth) arányát; a próbadarab külső hosszának és magasságának (mélységének) a hányadosát. A legtöbb anyagnál az S/d = 16 elfogadható érték. Néhány anyagnál az S/d = 32–64 érték szükséges, hogy a nyírási feszültség kellően alacsony lehessen.
Hajlítóvizsgálat típusai
Hajlítóvizsgálatot gyakran végeznek viszonylag rugalmas anyagokon, például polimereken, fán és kompozitokon. Két vizsgálati típus létezik; 3-pontos hajlítás és 4-pontos hajlítás. A 3-pontos vizsgálatban a középső terhelési pontnál a legnagyobb a feszültség. A 4-pontos vizsgálatban az uniform a feszültség a felső kettő terhelési pont között (ez a hossz jellemzően a külső hossz fele).
Tipikus anyagok
Polimerek
Polimereknél a 3-pontos hajlítóvizsgálat a leggyakoribb módszer. A próbadarab lehajlását rendszerint a keresztfej elmozdulásából mérik. Vizsgálati eredmények: Rugalmassági hajlítási modulus,hajlítószilárdság és hajlítási modulus.
Fa és kompozitok
Fánál és kompozitoknál a 4 pontos hajlítóvizsgálat a leggyakoribb módszer. A 4-pontos vizsgálatban deflektométerrel (lehajlásmérővel) mérhető legpontosan a próbadarab lehajlása középen. Vizsgálati eredmények: hajlítószilárdság és hajlítási modulus.
Kerámiák
Ha a 3-pontos hajlítóvizsgálat rideg anyagokon, például kerámián vagy betonon történik, akkor gyakran nevezik törési modulusznak (Modulus of Rupture - MOR). A vizsgálattal a hajlítószilárság deríthető ki, a hajlító modulus nem. A 4-pontos vizsgálat rideg anyagoknál is alkalmazható. Rideg anyagoknál az alátámasztási pontok és a terhelő üllők megfelelő beállítása kritikus fontosságú. Ezeknek az anyagoknak a vizsgálati szerelvényei rendszerint önbeálló üllők.